Tudni kell, hogy ez egy önigazoló érv, azért utállak, mert undorító vagy, és azért vagy undorító mert utállak.
A gondolat szép és kerek. Nem is akarom cáfolni, mert aki hajlandó kiindulni az alaptézisből, az semmiképp nem értené meg az ellenérveimet. Csak egy gyors párhuzamot vontam a férfiakra. (Na most írtam át a bejegyzés címét cigányról önsorsrontásra, régi tartozásom ez magamnak)
Egyszóval a férfiak mind csak meg akarják dugni a nőket, és akik jobban meg akarják, azok hazudnak, lopnak, csalnak érte. Tehát ők a sikeresebbek ebben az evolúciós versenyben. Valójában azonban ez pont olyan, mint a hibrid zöldségek-gyümölcsök. Mivel szépek, megvesszük őket, aztán rájövünk, hogy szar az ízük. Mivel azonban kurva jól néznek ki, azt hisszük a finom fajtából is van ilyen szép, tehát csúfabbat nem veszünk. Esetleg egy ideig nem eszem barackot, mert ennek szar volt az íze. Aztán fél év múlva újra megkívánom, az egykori barackok ízének emléke miatt, és megint választok egy szépet.
Természetesen azt érdemes mondani, hogy az előző nőm egy riherongy volt, hogy egy kicsapongó volt, aki rettenetesen kibaszott velem. Mert ezzel két ponton vagyok jó, egyrészt férfiasan szánalmat keltek a potenciális högyben, másrészt megmagyarázza, hogy miért nincs egy olyan baromi jó faszinak nője, mint nekem.
Valójában persze szánalmas féreg vagyok, amire az előző nőm rájött, és normális nőt ugye azóta nem találtam. De itt vagy ugye te, aki pont azt akarod nekem eladni, hogy hát ugye te is főnyeremény vagy, csak az előző fickód egy rohadás mocsok állat, aki vert, meg hazudott, meg megcsalt, és amikor az utolsó utáni pontot elérte, akkor dobtad ki, vagy ő téged, de jobb is így. A nők megtetézik azzal, hogy azt mondják, nem keresnek most férfit..
No sebaj, tegyük fel, összejövünk, te hónapokig nyomod el magadban a kisebb hibáimat. Mindaddig, míg egyszer kiborul a bili, és kidobsz. Természetesen én voltam az állat, és a férfiak úgy általában. És megint választasz egy csillogó páncélú bogarat, és rájössz, hogy csak egy bogár.
Az önsorsrontás két ponton figyelhető meg: egyrészt a rosszhoz is ragaszkodnak a nők, mivel olyan jó volt az elején, meg figyelmes, meg stb. Klasszikusan, ha az első szex jó egy nővel, akkor utána bármit balfaszkodhat az ember. A másik, hogy pont ugyanolyan csávót választanak újra és újra. Ha az előző fickója csalta, a következő is fogja jó eséllyel.
Persze, szánalmas, persze emberi. De némely nők nem azt akarják, hogy jó legyen, hanem azt, hogy rossz. És itt jövök én a képbe. Mert a fehér ruhás-korbácsos herceg tényleg én vagyok. Ó, nem hiszed? Tegyél próbát.
A nők mind bolondok. Az állatok persze meg mi vagyunk.
Utolsó kommentek