Végigvettem, mi van benne és nem találtam a hiányzó láncszemet. Az egésznek valahogy kicsit lapos íze volt, valahogy tökéletlen, pedig tényleg úgy éreztem, hogy mindent beletettem, aminek bele kell kerülnie.
Egy valamit felejtettem ki, ami annyira alapvető, hogy nem a beletevés az, amire emlékezni kell, hanem kihagyni bűn belőle. A sót.
Valahogy sokkal nehezebb rájönni, ha hiányzik valami valamiből, mint észrevenni, hogy nem jó, hogy ott van. Szerintem ez lehet az alapja a se veled se nélküled kapcsolatoknak. El akarsz tőle szakadni, mert rossz, mégis, ha vele vagy, olyan, mintha szabadabban kapnád a levegőt.
Meg lehet mondjuk tanulni élni nélküle is. De minek?
Utolsó kommentek