Itt van jellemzően az, hogy hogy hagyom ott a vécét. Kitakarítom, vagy nem, egyáltalán egy egyszerű pisilés után lehúzom-e vagy nem, lehajtom az ülőkét, vagy nem. Akkor vált gyanússá, mikor az egyik öcsém megjegyezte, hogy feljött valami kocsmázás közben, hogy az ember hogy törli ki a seggét. Van, aki ülve, van, aki állva. Én például, mivel fiatalabb koromban nagyon sokszor csak ilyen kétrétegű papírunk volt, duplára hajtom mindig a papírt, összesen olyan hat kockát, és mindig újabb és újabb adagokkal, a teljes tisztaság és szárazság érzéséig. Ja, persze ülve.
Ez csak példálózás volt, de rátérnék a témámra is. Az alaphelyzet az, hogy nekünk, az egyik heteró élettársammal, akit gyakrabban látok, mint a másikat, mert az ugye mindig nőzik, szóval nekünk egy olyan wc papír tartó izénk van, ami fehér, porcelán, és felül nyitott. Lényegében csak egy tálca, ami ugye ki van lukasztva a faltól távolabbi végén, hogy majd ott milyen jól ki lehet vezetni a papírt.
Persze nem, úgyhogy mindig csak rátesszük, és mivel nem fogjuk kézbe a papír letépéséhez, rendesen le van fektetve a tengelye. És itt jön a különbség köztünk. Én ugyanis úgy teszem le, hogy az alján van a papír vége, mert így, ha húzom, akkor a henger maga befelé gurul. Andris meg pont fordítva, ami teljesen logikátlan, mert így akár véletlenül is leeshet, ha rossz szögben húzod meg.
Ebből bizonyára komoly következtetést vonhat le egy profi pszichológus. De meddig mehet ez úgy, hogy nem szólunk egymásnak? Meddig hagyhatom, hogy hamis biztonságérzetbe ringatva magát újra és újra rosszul csinálja, míg én végtelen türelemmel újra és újra megfordítom, hátha most lesz a pillanat, amikor rájön, hogy jó neki? Lassan lépnem kell ez ügyben.
Eddig nem hoztam fel ezt a dolgot, de mostantól zárom a szoba ajtaját. Hátha egyszer, egy éjszakai kakilás után, miután felbaszódik rajta, átjön és egy szekercével nyitja meg a tudatom az ő igazsága felé.
Utolsó kommentek